Cikkek:

Bemutatkozás

A lélek ébredése – a nagy utazás…

Jósorsom hozott össze Fannival, egy nehéz élethelyzetemben. Más rálátást adott, erőt sugárzott, gyógyítólag hatott. Nagyon kezdett érdekelni a lénye, hogy honnan fakad az ereje, mindezt hogyan csinálja?

Mindig nagy érdeklődéssel fordulok azon emberek felé, akik előremutatóak. Szeretném titkukat kifürkészni, hogy eltanuljam tőlük, és példaként állítsam mások elé.

S most itt ülök a házában, a kedves, nyílt tekintetű, dinamikus, kortalan Lőcsei Fannival. Mesél a kezdetekről, mesél a tapasztalatairól. Mesél élményeiről, hogyan vitte át a spirituális tapasztalatait a mindennapjaiba, hogy merített erőt ebből. Hogyan és miért hagyta ott a sikeres pénzügyi igazgatói állását és lett belőle elkötelezett fénymunkás, spirituális tanító, az öngyógyító módszertan kidolgozója.

„Legmélyebb átalakulás akkor következik be az ember életében, amikor már elegünk lesz a sok szenvedésből, és változni akarunk, változtatni akarunk rajta – ez történt velem is. 1990 –et írtunk, életem mélypontján voltam, akkor került kezembe a „Tudatalatti csodálatos hatalma” című könyv – mely elindított egy másik úton. Megértettem a tudat működését, a megbocsátás lélek átalakító hatását, – s ezzel kezdetét vette a tudatos spirituális életem. Megoldódtak a problémáim! Megértettem a megoldást: belül kell átalakulni! A változás szembetűnő volt – elgondolkodtam rajta.
Ettől kezdve szakadatlanul tanultam és tapasztaltam. Több mesterem, tanítóm, segítőm is akadt az úton. 2004 végén egy mély meditációban megéltem a Földanya fájdalmát, az emberi felelősséget a Földért, hogy elérkezett az idő. Már nem elég tudni, már tenni is kell! Döntenem kellett. Felsőbb Énemet követve, 2006 őszétől elkezdtem tanítani, tovább adni, amit tudok.”

Mi az, amit a leglényegesebbnek tartasz, hogy mindenki tisztában legyen vele?

Nincs semmi más, mint a végtelen Tudat, vagy Isten, ahogyan nevezzük, ami mindenben benne van, teremti, áthatja a világmindenséget. Minden Fényből van, a fizikai világ is besűrűsödött Fény. Nem létezik sötétség, csak Fény. A világ a tudat visszatükröződése. Az, hogy mit teremtünk, az a rezgésszintünk függvénye. A Vonzás Törvénye kozmikus törvény: a hasonló a hasonlót vonzza.  Ha ezt elfogadom, és felelősséget vállalok érte, csak akkor tudok rajta tudatosan változtatni.
Amit megtanultam és minden tapasztalatom alátámaszt: helyezd a fókuszt belülre, ismerd meg önmagad, változtasd meg magadat, hogy egy jobb világot teremthess! A karma körforgásából csak tudatosan tudsz kijutni, ha tudod, hogy minden, ami az életedbe veled szembe jön, az a Te teremtményed, és felelősséget vállalsz érte. Ha nem tetszik, a kulcs: változz meg!

Mindenkinek tisztában kell lenni azzal, hogy a Földünkkel együtt jelenleg egy nagy kozmikus változást élünk át. A bolygó minden emberének - akik eddig még nem tették meg – egy új spirituális fókuszt kell megtanulnia. Nem lehet többé az emberiség célja, hogy haszontalan anyagi javak tömegét teremtse, pusztítsa, pazarolja a Föld javait, szennyezve, mérgezve a világunkat. Eljött az idő, hogy megkeressük magunkban az Isteni erőt, hogy abba hagyjuk az ostoba önhittségből, a felsőbbrendűségből, hataloméhségből táplálkozó pusztítást, és akik tudjuk az igazságot, segítsük hozzá a többieket.
Feladatunk, hogy visszataláljunk az egységbe, ez a felemelkedésünk kulcsa és célja. Amikor alárendelem akaratomat Isten akaratának, és rajta keresztül jut érvényre az isteni teremtés, akkor élem az ERŐT. Mi emberek –fénylények -, akik egykor lehoztuk az ideákat a Földre és anyagiasítottuk, az ideák által tudunk az anyagból kiszabadulni, felemelkedni, akkor tudunk kilépni az újjászületések forgatagából, ezért olyan fontos a spiritualitás.

Hálásak lehetünk a Teremtőnknek a jelenlegi inkarnációnkért. Jelenleg olyan kozmikus változásnak vagyunk a tanúi és a szereplői, amelynek hullámára ráfeküdve, szinte könnyűszerrel elérhetjük a megvilágosodást, amire régen csak egy-két kiválasztottnak volt lehetősége.

A 2012-re gondolsz? Sok híresztelés és ijesztgetés van a 2012-vel kapcsolatban.

Az én információim a mestereimtől, Vallyon Imrétől és Drunvalo Melchizedektől származnak.
Több nagy változás van folyamatban. Már az a korszakváltás is annak minősül, hogy a Halakból folyamatosan megyünk át a Vízöntő korszakába. Az érzelmek, a szív helyett a ráció, az értelem kerül a középpontba. Ez a kétfajta minőség. A tökéletes működés a kettő harmonizálását, a szív és a tett erő egyesítését jelenti.
A maják és a természeti népek jövendölései szerint a jelenlegi világ véget ér 2012. dec.21.-én, de ezt úgy értik, hogy akkor újjászületik, elkezdődik egy új világ, ami az un. „aranykorhoz” vezet. A maja prófécia a nap-éj egyenlőség precesszió mintegy 26.000 éves ciklusváltásához kapcsolódik.
Az, hogy a megjövendölt pólusváltás miként következik be, azt nem lehet megjósolni a Föld megélt múltja alapján. Ugyanis a Föld történetében, és az egész galaxis történetében a legnagyobb változás, ami jelenleg már folyamatban van, hogy új Univerzum van születőben. A Fény leereszkedik az alacsonyabb szintekre: a naprendszerünk folyamatos fénybeavatásokon megy keresztül, az energianövekedés százezerszeres nagyságrendű a jelenlegi periódusban.  A változás dimenzióemelkedést hoz létre minden szinten.
A dimenzióváltás nem máról holnapra, hanem egy hosszabb folyamat eredményeként jön létre. Ennek hatására a tudat teljesen átalakul a Földön. Mindazok, akik együtt rezegnek a Földanyával és képesek erre a tudatváltozásra, azok itt maradnak a Földön. Mindazok, akik a régi tudat-szintükhöz ragaszkodnak, alacsonyabb vibrációjuknak megfelelő helyekre fognak inkarnálódni. Ez, a változás szükségszerű következménye, amit minden embernek meg kell fontolnia.

Küldetésemnek érzem, hogy segítsem az embereket ebben a nagy változási folyamatban, a Fény útjára segítsem. Ehhez egy utat, egy eszköztárral együtt, a Plejádok Fényküldöttei által találtam meg.
A Plejádok Fényküldötteivel a kapcsolatom 2002-ben Bali Szigetén kezdődött, és az általuk átadott energetikai öngyógyító módszertan alkalmazásával vált igazán tudatossá és mindennapivá.  Ez a módszertan, Amorah Amorah Quin Yin médiumi közvetítésében, és könyve által vált ismertté.   
Az általam megismert energetikai gyógyító gyakorlatok közül a legjobbnak tartom. 2006-ban megtanultam és a mindennapjaimban sikeresen alkalmazom. A. Plejádok, a „Szeretet Mesterei”, a beköszöntő „Aranykor”rezgését képviselik, az Istennői vibrációt.  Jól működő technikákat adtak át, hogyan alakítsuk át, hogyan készítsük fel magunkat a kozmikus változásokhoz, hogyan emeljük az energiaszintünket, ami meghatározza a létminőségünket.
Erőteljes érzelmi tisztuláson, gyógyuláson mentem keresztül a segítségükkel. A Fény elkötelezettjévé válva, véglegesen rátértem az életprogramom teljesítésére, amiért leszülettem. Átrendeződött az egész életem, meggyógyultak a kapcsolataim.  Felsőbb Énem ösztönzésére, 2007-ben elkezdtem ezeket a technikákat másoknak is átadni, azóta folyamatosan vezetek kis csoportokat.
A tanfolyam során sikerrel alkalmazom a Plejád technikákat, karöltve, illetve egymást kiegészítve mindazzal az ismerettel, tudással, amelyet az elmúl 18 év spirituális munkája során megtanultam, megtapasztaltam: különféle meditációs és NLP technikák, önismeret, hozzákapcsolva tipológiai elemzéssel.
A Plejádok mindebben mélyreható energetikai segítséget és vezetést adnak. 2009 nyarára elértem arra a fejlődési szintre, hogy a fénybeavatásokat (KA- minta és KA -csatorna tisztítások és aktíválások) és kezeléseket a fizikai kezemen keresztül végezve emelték hatékonyabbá.
A tanfolyamokat folyamatosan vezetem. Részletes leírást a honlapomon lehet róla olvasni: www, delfintrening.hu mb:30-659-0589

Nem beszéltél még a Delfinekről, ami miatt mindenki, mint „Delfin Fannit” ismer?

A Plejádok vezettek 2006-ban a Delfinekhez, ösztönöztek, hogy Delfin tréningeket tartsak. A Delfin, egy minőség, egy spirituális fejlődési példa, ami célja az ember evolúciós fejlődésének. Az, hogy olyanokká váljunk, mint a Delfinek, képesek legyünk az agyunk teljes használatára, képesek legyünk az agyféltekék együttes működésére, a kapcsolódásra az Istennel/Istennővel a felsőbb dimenziókkal. 2006 –ban dolgoztam ki a Delfin Módszertant, (ami tulajdonképpen egy selfness programként is felfogható), és alkalmazom, tanítom tanfolyamokon, esti csoportokon, előadásokon, táborokban. Ennek része a Plejád tanfolyam.
Minden évben tartok Delfin Tábort 2007 óta az Adrián, a Delfinek energetikai környezetében, nagy sikerrel, - remélhetőleg 2010-ben is.

Hallottam a Salgóbányai szilveszteri programjaidról, Idén is tartasz? 
          
Igen, ez már szinte hagyomány, az idén szervezem a harmadik Ezoterikus Szilvesztert, ezen a varázslatos helyen, a Medves Hotelben, dec.31- jan.2.-ig.
A cél, hogy energetikailag kitisztítsuk ezt az évünket, és egy magasabb vibráción kezdjük el az újévet, hogy egy boldogabb jövőt teremtsünk. A résztvevők felemelő fényszertartásokon fognak részt venni, mind szilveszter este, mind újévkor. Remélhetőleg ismét esni fog a hó, mint minden alkalommal, és így részünk lesz az Újév napi lovas-kocsikázásban, vagy szánkázásban a tündérszép, hócsipkés tájon át.

Egy egész délelőttöt beszéltünk át – észre sem véve az idő múlását. Fanni spirituális lénye elvarázsolt, óráig tudtam volna még hallgatni – ha szeretnél egy boldogabb életet teremteni magadnak, javaslom, ismerkedj meg Fannival, vegyél részt a programjain.

Fanni jelmondatával búcsúzunk:

TEREMTSÜNK EGYÜTT EGY BOLDOG VILÁGOT!

-mi-

Budapest, 2009. november 2.