„DELFIN – TÚRA”

Tenerife Szigetére

Időpont: 2016.05.03-11-ig
9 nap/8 éjszaka

Meghívlak egy csodás utazásra a tavaszi Tenerifere, amely a Kanári szigetek legnagyobb szigete.Itt csak boldogok lehetünk, ahogy Homérosz írta. „Ez egy boldog sziget, mivel itt mindig tavasz van, ezért a lakói boldogok.” Meleg tavaszi napokra számíthatunk. Nagyon különleges, gyönyörű élményben lesz részünk, mert ekkor virágoznak a hatalmas íriszek a Teide körül (képen látható), virágba borul az egész sziget. Emiatt szervezem éppen ekkorra az utazásunkat.

Tenerife a föld harmadik legnagyobb vulkánikus szigete, „tűzsziget”,amely meghatározza a kisugárzását és sok ember számára megmagyarázhatatlan vonzerő magyarázatát. Ami viszont mindenkiben tudatosul és turisták ezreit idevonzza, a csodálatos természeti képződmények, a különleges növények és természetesen az Atlanti Óceán által nyújtott vízi élmények. Régi korok emlékei is megtalálhatók, az emberiség ősi múltjáról beszélnek, mint pld. a Güimari piramisok. Emellett a mai ember kényelmét, szórakozását biztosító csodás szállodavárosok, rengeteg szórakozási lehetőséggel, mint a Playa de Las Americas, ahol a szállást foglaltam. Ez mind együtt adja Tenerife különleges atmoszféráját.

Engem egyértelműen a „tűzsziget” jelleg vonz ide, de emellett az ősi múltból bennem megmaradt emlékek, amire az Icod de Los Vinosban található ősi sárkányfa titka adott választ, amelyet alatta ülve megosztott velem.  A titkot elárultam az élménybeszámolómban, az alábbiakban találod a hivatkozást.

Az elmúlt években kétszer szerveztem utat a szigetre, amely minden résztvevő számára felejthetetlen, élményekben gazdag, vidám utazás volt. Figyelmedbe ajánlom az első utunkról írt élménybeszámolót, „Milyen volt a Delfin Tábor Tenerifen?”című írásomat, a honlap Galériájában sok fotóval.A most ajánlott minden kiránduláshoz találtok képeket.

Ennek alapján képet kaptok arról, hogy mit láthattok Tenerifen, mire számíthattok, ha eljöttök.http://www.delfintrening.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=110:milyen-volt-a-delfin-tabor-tenerifen&catid=3&Itemid=3

Mit ajánlok?

Hét teljes napi üdülést Tenerifen. Visszafelé utazást kihasználjuk arra, hogy a nyolcadik napon kirándulunk Malagába.

Utazás:

Fapados repülőgép járatokkal utazunk. Oda felé Barcelonában, visszafelé Malagán szállunk át. Megéri az átszállás kellemetlensége, mivel a repülőjegyünk így még a felébe sem kerül, mintha direkt utaznánk.

Visszafelé a viszonylag hosszabb várakozás lehetőséget ad arra, hogy kiránduljunk a Picasso gyönyörű városába, Malagába. Nagyon jó közlekedés van kisvasúttal a városba. Legalább 5-6 óra áll rendelkezésünkre a sétálgatásra, kávézgatásra stb.

Indulás: május 3.-án 15 órakor Budapestről és éjjel 00:15 perckor érkezünk Tenerifere.

Visszautazás:Május 11.-én Teneriferől 8:00 órakor indulunk és éjjel 00:20 perckor érkezünk meg Budapestre.

Szállásunk:

Playa de Las Americas központi részében, 300 méterre az óceán partjától, három csillagos apartman hotelbanfogunk megszállni, amely15 km-re fekszik a reptértől. A szállodakomplexum nagyon hangulatos, hogy a kertben épült, amelyet körülvesznek az erkélyes apartmanok, a szabadtéri medence és napozóterasz.

Erkéllyel rendelkező 3 fős apartmanokat rendeltem. Az apartman áll egy két külön ágyas szobából, egy konyhával felszerelt nappaliból, ahol a harmadik személy a kanapé ágyon alszik, és egy fürdőszobából.

Playa de las Americast a turisták mekkájának is nevezik.Mindig nagyon kellemes az időjárása, még télen is, mert a háttérben magasodik a fenséges tűzhányó, a Teide. Itt aztán nem lehet unatkozni. Strandok tömege váltja egymást az óceán homokos partján, elképesztően sok étterem, kávézó, butikok, utazási irodák, 10-20 emeletes szállodák, káprázatos tengerparti sétányok, tele különleges, csodás növényekkel. Minden alkalommal nagyon jól éreztük itt magunkat. Nagyon jól és olcsón lehet étkezni. Imádtuk a finom friss tintahalakat és a „papaszt”, a burgonya jellegű spanyol specialitás, különböző finom szószokkal.

Hogyan fogjuk eltölteni Tenerifen a hét napot?

A programunk három nap kirándulást tartalmaz, amelynek ára benne foglaltatik a teljes árban. Ebből kettő nap autóbuszos kirándulás, magyar nyelvű idegenvezetéssel, a harmadik napon kis hajóval megyünk bálna-delfin túrára.

Nyugati-Északi részre túra. Megnézzük a Los Gigantes hatalmas sziklaláncolatát, amely előnyúlik az óceánból. Los Gigantes a nyugati part legnagyobb kikötője. Tovább megyünk Garachicoba, ahol az 1706-ban a láva által részben eltemetett város maradványaiban és a szép panorámában lehet gyönyörködni. Egész különlegesek a lagunák, amelyeket a lefolyt láva képzett ki a tengeröbölben. Ezután jön, amiért én olyan szívesen jövök,Icod de Los Vinosban a több mint ezer évesre becsült sárkányfát csodálhatjuk meg egy gyönyörű mediterrán kertben.

Második kirándulásunk a holdbéli tájairól híres Las Canadas del Teide Nemzeti Parkba vezet. Ilyenek lehetnek a Mars vörös sziklái. A park 18900 hektáron terül el és a világörökség részét kápezi. Itt körbe járhatjuk, és felvonóval lehetőségünk van felmenni Spanyolország legmagasabb vulkánjára, a 3718 m magas többkamrájú alvó rétegvulkánra, a Teidere. A felvonó ára 25 €. Megismerjük a világ második legnagyobb őskráterét, és az azon belül található kisebb vulkánokat, megkövült lávafolyamokat, bizarr az erózió által megformázott szikla-szobrokat (medve, Isten ujja, szikla-fa, szikla-katedrális), valamint az azokat alkotó,különbféle kőzeteket. Itt forgatták a „Majmok bolygója”című film zárójelenetét is.

Ezt követőlegaz út a meseszép Teno hegység láncain keresztül vezet, ahol megtalálhatjuk (ez a másik kedvencem) a lélegzetelállítóan szép Masca falut, a kalózok földjét.

Ezután egy kicsit hosszabb autóút következik. Érintjük közben Santa Cruzt a fővárost. Az uticélunk, a sziget legkeletibb csücske az Anaga hegység. Hatalmas élmény átkelni a babérerdőin és leereszkedni a sziklás hegyormon az óceánhoz. Engem nagyon megragadott, mivel Új Zélandra emlékeztetett.

Harmadik kirándulásunk, a mindenki nagy kedvence, a  bálna-delfin hajótúra.Tenerife vizeiben 27 különbféle delfin- és bálnafaj él. 10 fős kishajóval megyünk három órás túrára. Playa de las Americaskikötöjéből indulunk. Korábbi utjaink során csapatokban pilótabálnákat láttunk, amelyek egészen a hajó mellé úsztak. Sajnos nehéz őket fényképezni, mert nagyon hirtelen eltűnnek a vízben. Egy kikötőben megáll a hajó a nyiltvizen, ahol lehet úszkálni és teknősöket nézegetni, amelyek itt tanyáznak. Most tavasszal megyünk, ami nem annyira strandolásról szól. Bár a bátrabbak, akik megbarátkoznak a 20 fok körüli vízhőmérséklettel, kipróbálhatják.

További programok:

Azokon a napokon, amikor nem kirándulunk minden reggel állandó program: energia – és jógagyakorlatok és meditáció. Olyan gyakorlatokat tanulhatsz meg, amelyeket otthon beépítheted a napi programodba annak érdekében, hogy emeld az energiaszintedet, hogy békésebb, örömtelibb életet éljél, jobb legyen az egészséged. Ha megengedhető a szállodában, akkor egyes estéken transztáncolunk. A tánc lecsendesíti az elmédet, általa megélheted igazi lényedet, amely által örül tested lelked – csodálatos élmény.

Lehetőségünk lesz a környékre további kirándulásokat tenni a helyi autóbusszal, nagyokat sétálni, gyönyörködni az óceánban, megkóstolni a helyi különlegességeket.

Ajánlott, fakultatív programok:

Nagyon ajánlom a Güimari Piramisokhoz kirándulást, amely nagy hatást tett rám. A sziget keleti részén található, ahova akár távolsági autóbusszal is el tudunk menni, de igény esetén meg is tudok szervezni ide egy fél napos kirándulást idegenvezetővel. A piramisok kialakulása kb. az időszámítás előtti 19. századra tehető. 6 lépcsős piramis, a téli-nyári napfordulóhoz lett tájolva, ezért nagy kulturális- történelmi- és asztrológiai értékkel bír.

Lehetőség van még egyéb fakultatív programokra is befizetni, mint például:

A föld egyik legnagyobb állatkerje a Loro Park, amely Puerto de La Cruzban található. Utazással együtt 49 €-ba kerül.

Szálláshelyünkhöz közel található parkok:

  • Aqua Park: csúszdapark és itt lehet delfineket is simogatni. (Megérdeklődöm az árát)
  • Siam Park Ez csodálatos, Thaiföldet idéző vizi vidámpark. Belépőjegy: 34 €.

A „Delfin Túra” részvételi díja

A részvételi díj tartalmazza a repülőjegy, a szállás, reptéri transzfer, két autóbuszos körutazás, bálna-delfintúra kishajóval, szervezés és az általam tartott programok díját.

A teljes ár forintban számolva (300 Ft/€) 170.000 Ft.

A díj garantált része: 320 € készpénzben, 15.000 Ft készpénzben, vagy utalva fizetendő.

Tartalmazza a szállást, a két autóbuszos kirándulást, a bálna-delfin túrát és a szervezés, és az általam tartott programok díját, valamint a reptéri transzfert Tenerifen.

Nem tartalmazza a malagai városnézés vonat költségét és a Teidere a felvonó költségét sem, úgymint a szabadon választható programok árát sem.

Repülőjegy ára a jelenlegi árak szerint: 60.000 Ft. Készpénzben, vagy utalással fizetendő.

Emiatt nagyon sürgős a jelentkezés, mivel változhat az ára. Ahogy az utóbbi hetekben nézem, minimális a változás.

Fizetés ütemezése:

A repülőjegy árát a jelentkezéssel egyidejűleg szükséges fizetni, továbbá 5.000 Ft-ot. Ha a 60.000 Ft-tól eltér az ár, akkor a különbözetet jegyvétel előtt megbeszélem a résztvevőkkel és rendezzük utólag.

Az egyéb költségeket, azaz a 320 €-t,és 10.000 Ft-ot április 3.-ig szükséges kifizetni.

Jelentkezési határidő:

2016. március 10.

A túra csak akkor indul, ha a megadott jelentkezési határidőig legalább 5 fő jelentkezik. Ekkor megveszem a repülőjegyeket. Ha valaki később jelentkezik, nem tudom garantálni az utazás azonos feltételeit és árát. Természetesen igyekszem megoldani. Az egyéb feltételek biztosíthatóak.

Várom a mielőbbi jelentkezéseket e-mailben, vagy telefonon.

Szeretettel

Fanni

2016. 02. 24