„Női karma meggyógyítása"
Ez az írás a női önmagamra tudatosulásból és érzelmi tisztulásából született. Emlékeztetni akarlak Benneteket Nőtársaim! Elsősorban Tinéktek, Nőknek írtam, de nem csak…
Amiatt is, hogy kérjelek benneteket Férfi társaink, hogy segítsetek a nőknek meggyógyulni. Ez alapfeltétele, hogy boldogok lehessetek, hogy boldog, egészséges családban élhessetek! Szeretünk Titeket!
Mint asztrozófus nagyon sok képletben láttam a karmikus sebek nyomait, mint ez életbeli feldolgozandó karmát, amely az ősi múltból származóan, sok-sok élet eredménye. Látom, hogy a nagyszerű képességek, ami miatt a társam leszületett nem tudnak működni, mivel a karmikus sebek újra teremtik a régi helyzeteket.
Ez az írás abból a célból született, hogy felhívjam erre a figyelmet. Emiatt született az a kezdeményezésem, hogy csoportot szervezzek a női karmikus sebek gyógyítására.
Megkérdezhetnéd, hogy miért csak női csoportot? Nekem is inkarnácós főfeladatom a női karmám megtisztítása – és már sokat dolgoztam rajta -, emiatt tudok azonosulni és megérteni a hozzám fordulókat.
Az égen a karma tengely (vagy Sárkányfarok) a Szűz- Halak jegyekbe visszalépett 2015 november 13.-án. Eljött a változás, a megtisztulás ideje mind önmagunkban, mind a világunkban. Az égi erők ebben segítenek, - ha élünk vele.
A Földre egy jobb jövő köszönthet, ha mi emberek élni tudunk vele, ha kihasználjuk a jelenlegi tér-idő kozmikus helyzetét. De, mi vagyunk a kulcs, mi emberek. Mi tartjuk a kezünkben, a Föld sorsát, de akkor, ha a saját magunkat, a saját helyzetünket változtatjuk meg. Hiszen, kezünkben van a saját sorsunk!
Isten úgy teremtett bennünket, hogy az ember női része a „tudatalatti részünk”, amely közvetlen kapcsolatban van az örök fénytestünkkel, a Lelkünkkel, és ezen keresztül a végtelen Szellemmel. A férfi részünk a tudatos részünk, a teremtés végrehajtója, hogy a világban való működést hozza létre. Amikor testet öltöttünk, ez a két funkció karakterisztikusan megjelent a két nemben, a Férfiben és a Nőben. Isteni teremtés zsenialitása, hogy amikor a „szerelemben” eggyé válik a két rész, akkor jön létre az Új Lény, aki ezt az egységet hordozza, az Új Ember, a gyermek. Csodálatos szimbólumként közvetíti Isten üzenetét, hogy minden ember Isten Gyermeke. Gyermek a teremtés csodája, hiszen Isten két oldala nyilvánul meg benne. Az idea, amit a Férfi hordoz, az anyagban, a Nőben testet ölt, hogy Isten képére és hasonlatosságára megszülessen az EMBER.
Valamikor régen, volt idő, amikor mi emberek, így éltünk a Földön: harmóniában Istennel, harmóniában önmagunkkal. Teljes egység volt a férfi és nő között. Tudtuk, hogy egymással, egymásért lettünk teremtve. Egymás nélkül nem létezhettünk. Ekkor paradicsomi, boldog élet volt a Földön. Az ég is ezt tükrözte. A Nap (Isten, a Szellem) mindig ugyanott kelt fel az égen, csodálatos állandó meleg, örök tavasz volt, a természet mindennel ellátott bennünket. A Föld, az anyagi testünk, de körülötte állandóan ott keringett a Hold, a Lelkünk. Vezette életünket, közvetítette Isten fényét, a Napét. Tudtuk, hogy Isten – az örök szellem maga a Minden – minden általa van, a gyermekei, a részei vagyunk, mint Lélek, aminek a földi ruhája a testünk. Tökéletes harmóniában élt bennünk. Ugyanebben a harmóniában élt a Földanya és minden élőlény rajta, tökéletes szimbiózisban. Élveztük a Szellemmel való állandó, harmóniát, és egységet. A tudományoknak élhettünk és élvezhettük azt a sok gyönyörűséget, amivel Isten ellátott bennünket. Tökéletes volt a Nő és a Férfi kapcsolata, Isten által rendeltetett szerepének megfelelően. A Földön női jogú társadalmak voltak, tisztelték az emberek a Nőben az Ősanyát.
A szupernova becsapódásával minden megváltozottúgy 11-12 ezer évvel ezelőtt (erről korábban írtam). Kialakult a Földön a sűrű materia. Az ember önmaga, a saját teremtő része ellen fordult, Isten ellen fordult haragjában a rosszabb sorsa miatt. Innen ered, hogy az ember rombolja, bántja, pusztítja önmagát és a körülötte levő környezetet, pusztítja a neki életet adó részét, a Földanyát és az életet hordozó részét a nőt. Isten elleni haragjukban a nőt tették meg bűnbaknak, mivel a nő tudta az igazságot. Az „eredendő bűn” eszméje innen ered. Ezáltal az ember elvágta halhatatlan lelkével és Szellemmel való kapcsolatot. „Isten nem adja meg, nem segít, ezért magunknak kell a földi világban megteremteni mindent, hogy megéljünk, magunknak megvédeni magunkat”. Létrehozták maguknak a „haragvó, pusztító” Isteneket, amelyek ezt a szellemiséget hordozták.Ebben a világban a Férfi került hatalomra, alárendelte magának (a bűnös) Nőt. Eszközként, tárgyként kezelhette, megalázhatta, a rabszolgájává, a szajhájává tehette, mivel fizikailag erősebb volt nála. Sötét materialista időszak köszöntött a Földre, tele pusztítással, háborúkkal. Mi szerencsések vagyunk, hogy Európában élünk. Sajnos még ma is vannak olyan részei a Földnek, ahol a régi sötét múlt még mindig él.
Nem lehet csodálkozni azon, hogy a mai nők férfiasak. Ez a lázadásuk következménye! A férfierőt, a férfi tulajdonságokat tolerálják a „férfiközpontú” társadalmak, ezért a nő, ha nem akar továbbra is alárendelt, elnyomott szerepet játszani, akkor olyan akart lenni, mint a férfiak, „férfias nők”. Mögöttes lelki okként ott van minden nőben a hatalmas „ősi” női sérülés, a gyűlölet és harag, amit a férfiak iránt érez, a múltbeli rengeteg bántásért. Innen van az, hogy meg akarják mutatni a férfiaknak, hogy ugyanarra képesek, talán különbek náluk. „Nincs is szükség rájuk, hiszen mindent meg tudnak egyedül is teremteni!” (Ugye, hányan ráismertek erre a korlátozó hitetekre, ami által egyedül maradtatok?)
Meddig csináljuk ezt még így tovább? Mi a gyógyír?
Ha megértjük, hogy az, ami történt, ami mozgatott bennünket ebben az életben, az a tudatalattinkban lévő sérült női emlékezet. A gyökereket kell meggyógyítanunk.
A női szenvedéseink, az hogy egyedül maradtunk, hogy fájdalmas kapcsolatokat hoztunk létre mind az apáinkkal, mind a szerelmeinkkel, az a múlt következménye. Annak a következménye, hogy ez az ősi titok ott mérgez a mélyből. Nagyon sok női életünk volt, aminek ősemlékezete, ősfájdalma bennünk él és a rengeteg negatív érzelem és fájdalom formálja a jelenlegi életünket is. Nem csoda, ha annyi fájdalmat éltünk meg az apánkkal és a párjainkkal.
Amit tudatosítok, az oldódik. Eljött a feloldás ideje. Az égen a Sárkány farok, vagy holdcsomópont tengely, másként nevezve a karma tengely visszalépett a Szűz- Halak jegyekbe. Égi erők segítenek benne. Eljött az ideje, hogy kiengedjük a „pandora szelencéjéből” a mérget, a sok ősi rosszat, - ha megbocsájtunk. Akkor újból ihatunk az „örök élet italából”, többé nem leszünk kiszakítva a paradicsomból. Ekkor átírhatjuk a történelmünket és megváltoztathatjuk a jövőnket.
Eljött a kitisztítás ideje. Eljött az idő, hogy mind önmagunkból mind a kapcsolatainkból megtisztítsuk. Megbocsássunk önmagunknak, megbocsássunk életünk és múltunk minden férfi szereplőjének. A régi titkokra fény derül, megszűnik tovább mérgezni.
Hogyan tegyük?
Meditáljunk, imádkozzunk, csendet teremtsünk az elménkben. Kapcsolódjunk a halhatatlan Lelkünkhöz, kapcsolódjunk Istenhez. Ennek egyszerű módja, hogy a szívünkre figyelünk, mivel ott van az a rész, amelyben nem szakadt meg soha a kapcsolat, Isten a szívünkben van.
Aztán mondjuk el életünk Férfiainak, hogy megbocsájtunk, kérve az ő megbocsájtásukat, öleljük a szívünkre őket! Az sem gond, ha már eltávoztak ebből a világból, a kapcsolat örök.
Szeretettel: Fanni
2015.11.23.(13:22)