„Drunvalo: Maják üzenete az Emberiségnek"

angyal1

Drunvalo 2009.07.29.-én tartott talk showja változatlanul nagyon sok érdekes és hasznos információt tartalmaz számunkra még ma is, 2016 vége felé. A talk showról készült jegyzetemet ezért közzé teszem. Zárójelbe tettem a saját gondolataimat.

Az új időbe átléptünk, de ez nem egy hirtelenszerű esemény, hanem egy hosszú folyamat. 200-300 év alatt dől el, hogy mi lesz a sorsunk. Felemelkedünk együtt a Földdel, dimenziót váltunk, vagy a sötét „vaskorszakban” maradunk.

Drunvalo elmondta, hogy az idő mennyire felgyorsult. Most egy hónap alatt annyit tanulunk, mint régen 6000 év alatt.

A maják szerint az emberi tudat az időciklusokhoz igazodik. A maja naptár a Föld leglényegesebb naptára. A fejlődésünk eljut rövidesen arra a pontra, amikor az új tudat kialakul.

Már a Védák is írtak a mai korról. A maják a mai, általunk fejlettnek tartott technikai világot, a fejlődés előtti civilizációnak tartják. Tudják, hogy az emberi tudat többre képes, mint a technika.

A Föld és vele az Emberiség nagy változás előtt áll. A természeti népek mindegyike, a maják és a korunk tudósai mind egybehangzóan állítják, hogy ez nemsokára bekövetkezik. A nap-éj egyenlőség precessziós korszakváltás a kapuban áll. Ahogy közeledünk hozzá egyre nagyobb a káosz, ami egy nagy változás előtt abszolút természetes jelenség. Maga a pólusváltás, az csak maga a kezdet. Valami sokkal fontosabb fog történni, mint, amit valaha megtapasztaltunk. Az, ami végbemegy, sokkal fontosabb a földi változásoknál. Ez egy pozitív effektus: ÚJ LAP NYILIK meg az Emberiség számára. Minden azon múlik, hogyan képes az Emberiség az eddig megszerzett tudását, minden eddigi tapasztalatát a jövőbe átvezetni.

A magasabb tudat elérésének kulcsa az együttműködés az ősi és a modern világ között. (Vallyon Imre, mesterem is mondta: „A béke és az erő felvállalásával tudunk eljutni a teljességhez. A béke a nyitott-, szerető-, sugárzó szív, az erő pedig a cselekvőképességhez kapcsolódik.” )

Szükség van az ősökhöz a fejlődéshez. Ha képes vagy visszatekinteni a múltba, ehhez hozzáteszed a jelent, akkor azonnal tudni fogod, hogy hova tartasz.

2007-ben a Maják Tanácsa állást foglalt, hogy küszöbön áll az idő, amit úgy hívnak, „utolsó idők”. Ez az időszak 6-8 év. Drunvalot is odarendelték ebből a célból. Eljött az idő, hogy felülírják az összes megszerzett tudásukat. A világ szeme rajtuk áll. Ez nem csak jóslat, hiszen a maják voltak az Atlantisz idején a papság, mint mindentudás hordozói. Ezért nem csak az előző 13.000, hanem a 26.000-évet megelőző időkről is emlékeik vannak. Fokozatosan felfedik az ősi tudást, megmondják, mit kell tenni a túléléshez. Drunvalo a hírnökük. Ennek a jegyében zajlott a mai show.

Atlantiszi nikkalok és a maják leszármazottjai, a benszülött népekben tovább éltek. A kogik és az arvako törzs mamái (sámánjai) a nikkalok. Kogik Santamantára mentek Columbiába, és úgy élnek, mint több ezer évvel ezelőtt. A maják a Yukkatán félszigeten, Gvatemalában élnek. A hoppikról, amit valaha leírtak, az nem igaz. Ők a majákhoz tartoznak, nem az Atlantiszról jöttek közvetlenül. Gvatemalából elküldték őket északra felderíteni, hogy van-e jobb hely a letelepedésre, és ott maradtak.

A Hopik 20 évvel ezelőtt megjövendölték, hogy az „utolsó idők” akkor kezdődnek, amikor a Kék Csillag megjelenik. Ez 2007. október 24.-én be is következett, amikor egy meteor belépett a Föld légterébe, felrobbant és egy tökéletes ragyogó kék fénygömb lett. Néhány napon belül a legnagyobb tárgy lett a naprendszerben, nagyobb, mint maga a Nap. Ez a jel megnyitotta az „utolsó idők” ciklusát. A maja tanács nyugtázta, hogy megkezdődtek ezzel a jelenséggel az „utolsó idők”. A jóslat szerint, a ciklus végét egy vörös csillag megjelenése fogja jelezni.

A törzsek készülnek a ciklus végére. Drunvalo szertartásokról számolt be, amik ennek jegyében zajlanak. (Hihetetlen energia áradt át az éteren. Jócskán kaptunk belőle ízelítőt.) Elmondta, hogy milyen fontosak a szertartások, mivel összeköt bennünket a szívünkön át a Mindennel. Ezekkel a szertartásokkal megindult a visszaemlékezés folyamata Erről korábban is beszéltek a maják már a jóslataikban. „Az atyák és anyák, akik teremtettek bennünket, ezután megjelennek, kézen fognak bennünket és a szertartás után beindul a visszaemlékezési folyamata”. A waitahák (maori törzs) szerint – ők a Föld legősibb népe, Lemúriából származnak – ez a jövő hónapban augusztusban fog bekövetkezni. Szerintük hatalmas energia eltolódás várható szeptembertől. A következő egy év nagyon jelentős lesz. A waitahák jóslatáról nem beszélt, mondta, hogy nincs rá tőlük felhatalmazása.

Még egy nagyon érdekes infot adott át a a majáktól:  a tudást a 13 kristálykoponyáról.

A kristálykoponyák, mint a számítógépeink chipjei, sziliciumból vannak és az ősi tudás tárhelyei. Az első koponya még Atlantiszból való, még 13000 év előtti. A második már ebben a 13 ezer évben keletkezett. Minden évezredhez tartozik egy koponya, ami az évezred tudását őrzi. A tudást a benne levő maja lélek tárolja. Szertartás keretében egy mama (sámánokat hívták így) kiválaszt egy arra érdemest a törzsből, esetleg párt. Ez hatalmas tisztesség. Ezután, ennek a személynek a dolga az lesz, hogy sámánná váljék, hogy a kora teljes tudásával rendelkezzen. Majd, amikor készen áll, akkor egy újabb szertartás keretében egy erős főzet (drog) hatására, kiszáll a lelke és a mamával együtt beköltözik a kristálykoponyába.

A maják szerint tehát 2007. október 27-től, az „utolsó időket” éljük, ami egy 7-8 éves folyamat. Mikor következik be a pólusváltás, azt még nem lehet tudni. Az előző pólusváltozásokkor 30 napos sötétség volt, nem világítottak a csillagok sem. Azt jövendölik, hogy minden fekete lesz. Korábban is azok maradtak életben, akik nem féltek. Erőként és kegyelemként élték meg. (Képesek voltak magasabb vibrációra jutni, ami már nem a durva földi minőség) Ha képes vagy elengedni magad, minden normális lesz! Hangolódj rá a szíved rezgésére, akkor együtt rezegsz az élő Földdel, és a Föld gondoskodik Rólad, hogy átmenj. A szív szakrális terében minden egyenlő, ebben vagy képes összekapcsolni magadat, önmagaddal!

Azzal a tanáccsal búcsúzott el Drunvaló, hogyan készüljünk fel a nagy váltásra:

Összeköttetésben lenni a Földanyával és az Égatyával. Amikor bekövetkezik a változás, valódi varázslatot fogunk megélni. Senki nem fog megsérülni, nem lesz semmi baja. Nincs szükség anyagi történésekre.

A meditáció a legfontosabb. A szívünkben lenni és ráhangolódni erre az érzésre. Légy a szíved szakrális terében, ami az álmok, a képek helye, itt nincs gondolat. Ami ezt előidézi, a szívedből jövő érzelmek, a szeretet.

Légy nyitott csatorna, hagyd, hogy átáramoljon rajtad az Élet!

Akkor együtt élhetjük meg a legcsodálatosabb filmet!