„ISTEN TENYERÉN ÉBREDTEM…”

„Isten tenyerén ébredtem,
s lenéztem a Földre, hófehér hegycsúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam a Napot, sugaraiban álmos hajnal mosakodott.

Láttam az óceánt gyermekként ragyogni, sirályokat felette felhőkkel táncolni.
Láttam a békét az emberek szívében.
Láttam az erdőt fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt.
Láttam az embert, és láttam a zenét.
Láttam a Földet szeretetben élni.
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent, amerre csak néztem, miközben éppen az Ő tenyerén ültem.
S az Ő hangján szólt hozzám a szél, mint anya, aki a gyermekének mesél.
Millió apró tükörben láthatod magadat, hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!”

(Hamvas Béla)