MEDITÁCIÓ A BOLYGÓNKÉRT
Elindult egy nagyon szép nemzetközi kezdeményezés, mely szerint jan.3-án imádkozzunk a bozóttűz által sújtott Ausztráliáért.
Szeretném szélesebb körben, a BOLYGÓNRA VONATKOZÓAN kiterjeszteni EGÉSZ JANUÁR HÓNAPRA. Ez azt jelenti, amikor lehetőséged van rá, és képes vagy elvégezni a szertartást, kapcsolódj be minden este 10-11 óra között a hónap minden napján. A január kiemelten erős beavató napjai: január 10-13-ig, ekkor mindenképpen szánj rá időd. Január 10. én, a Bak-Rák jegyeket összekötő Telihold vezeti be a Szaturnusz-Plútó totális együttállást, amely 12-13.-án pontosodik be teljesen.
Az év elkövetkező részében folytatjuk-e, majd később eldöntjük. Várni fogom a visszajelzéseiteket!
Ez az évünk egy rendkívüli éve az életünknek, amikor egy erőteljes minőségi átalakuláson megy keresztül a FÖLD. Mint minden nagy átalakulás esetében, krízisekkel teli folyamat lehet. Szükség van arra, hogy mindenki segítse ezt a folyamatot a fizikai szint feletti szellemi szintjein. Mint tudjuk a finom szinteknek az anyagi világ a besűrűsödése, ezért mindenki számára ismeretes, hogy az imádságnak (imádság, mantra ugyanazt jelenti) mekkora átalakító ereje van. A szellemi erők, mint pld. az Angyalok is csak ezeken a szinteken tudnak velünk kapcsolódni és segíteni. Ez az év a megtisztulás, a felemelkedés éve, nagyon sokat tehetünk, a szellemi összefogással. A legnagyobb segítség, ha összekapcsolódunk a bennünk levő Forrással (Istennel), hogy az Isteni Teremtés rajtunk keresztül akadálymentesen történhessen és ezt az erőt sugározzuk a világunkban, mert akkor az MINDENKI javára fog történni.
Az esti szertartásunkat a BOLYGÓÉRT a tibetiek szent mantrájával az OM-MANI-PADME-HUM ismétlésével végezzük.
Miért ez a mantra?
Köztudottan a buddhisták egyik legszentebb mantrája, szimbóluma a buddhizmus lényegének, ami a végtelen jóindulat, kegyelemteljesség minden lény felé, hogy elérjék a beteljesedésüket. Ha ezt a mantrát recitáljuk, akkor ez a beteljesítő energia árad minden lény felé.
Sok jelentése van, ha utána néztek az egyes szavaknak, de a lényege, legyél bármilyen vallású:
Minden ember szív-csakrájában van egy gyémánt, a drágakő. Az ember az anyag sűrűjében elfeledte az égi otthonát, örök létét, hogy Istennel egy. Nem kívül kell keresni, ez a valóságos mivoltunk. Krisztus, vagy Buddha itt van örökké a szívünkben és a kapcsolat örök. Ha ezt a mantrát recitálod, akkor a kapcsolat élővé válik. Ez a mantra ugyanazt jelenti, mint a „KRISZTUS” HÍVÁSA.
Hogyan végezd a szertartást?
A meditációt azok is végezhetik velünk közösen az éterben, akik még eddig nem meditáltak. Most ezt ebben a folyamatban megtanulhatják. Emiatt is részletesen leírom, hogyan végezzük.
Előkészítés, ami nagyon fontos:
Teremts a meditációd számára nyugodt, megfelelő környezetet. Gyújts fehér gyertyát. Legjobb pozíció, ha ülve csinálod. Ideális a jógapóz, de természetesen a normál ülés is jó, ha erre nem vagy képes, de fontos az egyenes gerinc, erre ügyelj. Kedvező lehet az ágyadon, vagy ennek közelében végezni, mert ha a mantraismétlés közben nagyon elálmosodnál, feküdj le és nyugodtan aludj el.
Mielőtt elkezded a szertartást kérd a TEREMTŐT, hogy fogadja el az imádságod a szeretett BOLYGÓNKÉRT, annak minden lényéért, úgymint a Multiverzum minden lényének beteljesedéséért. Kérd a FÉNY ERŐINEK a segítségét, legyenek veled és támogassanak, hogy a legmagasabb szinten legyél képest a meditációt végezni.
Mielőtt el kezdenéd a mantrát ismételgetni, csendesítsd le az elméd, figyelj befelé a szívcsakrádra (szívcsakra egy kicsit jobbra van a fizikai szívtől), hogy béke legyen benne és teljen meg jóindulattal és szeretettel.
Az előkészítés kb. negyed órát vesz igénybe.
Mantra ismétlése:
Nyílj meg a Teremtő felé és finoman, a szeretet teljes átérzésével fordulj felé és lassan mondogasd a szótagokat, vagy akár énekelve recitáld. Lehet hangosan, de egy idő után magadban mentálisan mondogasd, majd egy idő után lehetséges, hogy a mantra önműködően ismétli magát. Fontos, hogy koncentrálj a mantrára. Ha kiesnél, elvisznek időlegesen a gondolataid, vagy az érzéseid, érzelmeid, nem gond. Vidd vissza a figyelmedet és folytasd. Gyakorlással egyre jobban fogsz tudni koncentrálni – ez a meditáció alapja. Meglátod ennek mekkora hasznát látod a fizikai életedben is!
OM – MANI- PADME HUM.
Érezd át a szertartásod szentségét. Istennel vagy ekkor kapcsolatban. Te benne, ő pedig benned.
Végezd olyan hosszan a szertartást, ameddig csak képes vagy rá de legalább negyed órát. Nem baj, sőt jó, ha elalszol közben és tovább mantrázol álmodban. Nagyszerűen fogsz aludni.
Mantra személyes hatása:
Ha szorgalmasan végezzük nap-mint nap, a rendszeres meditáció átalakít bennünket. Áldását élvezni fogjuk a fizikai életünkben is, mert békésebbek, elfogadóbbak, szeret teljesebbek, koncentráltabbak, tudatosabbak leszünk. A bolygó átalakulása rajtunk keresztül valósul meg.
Találkozunk esténként a szellem szent birodalmában.
Áldás kísérje utatokat!
Szeretettel: Fanni