ÜDVÖZÖLJÜK A SPIRITUÁLIS NAPOT!
SPIRITUÁLIS ÉBREDÉSRŐL..
Nehéz időket élünk, amely előhívja, erősíti a felelősségünket önmagunkért, a környezetünkért, azért a világért, amiben élünk.
Ezek az idők felébresztenek, hogy a TÚLÉLÉS FELTÉTELE AZ ÉBREDÉS! – De ezt nem csak fizikai, de elsődlegesen spirituális értelemben mondom.
Nem engedhetjük már meg magunknak, hogy el vagyunk, mint eddig, a romló körülmények miatt itt csak siránkozunk, szidunk, hibáztatunk, bűnbakokat keresünk, de semmit nem teszünk, ha EMBERHEZ MÉLTÓAN akarunk élni. Ha nem vagy hajlandó változtatni a gondolkodásodon, érzelmeiden, szokásaidon, ha nem vagy hajlandó tenni ezért, ha azt mondod, hogy ez nekem nem megy, erre nincs erőm, időm, akkor elsüllyedsz a világ „mocsár” energiájában.
2020-al elkezdődött a 20-AS ÉVTIZED, AMI AZ ÉBREDÉS ÉVTIZEDE.
Tapasztaljuk, a fény és a sötétség egyre kontrasztosabbá válik. MINDENKINEK AKARATA SZERINT, HOL ÁLL. Ahogy az idő halad, egyre kevésbé lehet már választani melyik oldalon vagy. Az energia úgy működik minden esetben, hogy ha elérsz egy ponthoz, már nincs választás, mert visz tovább az áramlat. MOST TALÁN MÉG NEM KÉSŐ!
Nagyszerűen bemutatja a 20-as tarot szimbolikája a kozmikus helyzetet. A halottak felébrednek sírjaikból Gabriel arkangyal trombitájára, az ítélet ideje jött el. A megítélés egy belső folyamat, nem mások, hanem a Felsőbb Éned ítélete, önmagadról és az életedről, egy vízválasztó energia, mert egy új dimenzióba kell átlépned, meg kell halnod és ott felébredned. Ez az Isteni Terv szerinti kozmikus fejlődési folyamat, amely jelenleg zajlik.
De, az anyagi testeinknek is van egy tudata, amit egónak hívunk és ezen a szinten dönthetsz úgy, hogy a Felsőbb Éneddel nem kapcsolódsz, ezáltal nem követed akaratát, nem változol, nem lépsz előre, következményeként ellenállsz a fejlődésnek.
A materialista hit önmaga egy döntés, mert az univerzumot így az embert is a fizikai létre dekradálja. Halhatatlan lelkével hogy tudna kapcsolódni az, aki nem hiszi, hogy van Felsőbb Énje.
A dimenzióváltásnak a vallásos gondolkodás is akadálya lehet, mivel Istent nem Egységként (Isten és az ember és minden örök és teremtett világ egy) fogja fel a legtöbb vallás, hanem az emberen túlinak, aminek az ember kiszolgáltatott. Ez a kiszolgáltatottság érzése jelenik meg az életében, mert mindig kell valaki kívülről, aki által biztonságban érzi magát, aki védelmet nyújt, gondoskodik róla, aki dönt felőle, hogy mit gondoljon, érezzen, csináljon. Egy nagyobb hatalomra van szüksége, akitől függ, akitől fél és ezért alárendeli magát, ennek engedelmeskedik.
Aki tudja, hogy ISTEN ÉS EMBER EGY, hogy itt ugyan az anyagi világokban testben működünk, de össze vagyunk kötve a halhatatlan részünkkel a szívkapunk keresztül, az az ember szabad, már nem függ a világi hatalmaktól.
Nagyon fontos MIT HISZEL, mert akkor azt fogod megtapasztalni. Ha meg akarod tapasztalni a Krisztus Magot a szívedben és felébreszteni, akkor hinned kell, mert különben elzárod magad a megtapasztalástól.
A következő lépés, hogy olyan SPIRITUÁLIS GYAKORLATOKAT végezz, amelyek segítenek a megtapasztalásban. Sok ilyen gyakorlat van, mind aktív meditációk, - egyes joga formák, csikung, mantrázás - és sokféle passzív meditációs gyakorlat. Nagyon fontos, hogy naponta végezd valamelyiket.
Keress magadnak egy mestert, keress egy csoportot, ha eddig még nem tetted, már ma kezd el, mert az idő halad, SÜRGŐS!
Ne hogy azt hidd, hogy ezért a fizikai napi életedet el kell hanyagolni. Ez éppen ellenkezőleg igaz. Ne feledd, hogy nagyon fontos az életben a megtapasztalás, hogy totálisan éld az életedet. Nem kell ahhoz elvonulni a pusztába, hogy spirituálisan fejlődj. A két oldalt kell egyensúlyba hozni.
Azt se hidd, hogy ez naponta olyan sok idődet elveszi. Már, ha naponta reggel megcsinálsz egy napüdvözlet gyakorlatot és mondasz egy hálaimát, az nagy változást hoz. A fizikai egészséged, erőd, kapcsolataid minősége ugrásszerűen javul tőle.
Korábban 15 évig voltam pénzügyi igazgató, mellette két gyereket neveltem egyedül, idős anyámról gondoskodtam, volt mikor még házat is tataroztam, és rendkívüli erőnek voltam birtokában, harmonikus, jó életet éltem, - amit a napi spirituális gyakorlatoknak köszönhettem.
Minden reggelt pár jóga gyakorlattal indítottam, mint a Nap Üdvözlet, 5 tibeti stb. csináltam kb. 20 percet és 5-10 percet utána meditáltam. Hálát mondtam és segítséget kértem a napra. A napomra ráirányítottam a 20 perces gyakorlatom eredményeként létrejött magas szintű vibrációt, azaz a fényt.
Természetesen, ha sok időt teszel bele a spirituális munkába, akkor gyorsabban fogsz fejlődni, de ez mindennel így van. Később én is így döntöttem, mert a legfontosabbnak a spirituális fejlődésemet tartottam és azt, hogy ebben segítsek másoknak.
A meditációs gyakorlatok hatékonysága nem a végzett időtől függ elsődlegesen, hanem a figyelem mélységétől, a koncentrációtól.
Reggel ébredéskor vagy lefekvéskor pár perces gyakorlat, ima is nagy hatású lehet.
EGYSZERŰ, PÁR PERCET IGÉNYBE VEVŐ, NAGYON HATÁSOS ENERGIA GYAKORLATOT AJÁNLOK, amit bárki, aki még soha nem meditált is könnyen végezheti minden reggel, még akár ülve, ágyban fekve is. Kipróbáltam, még mentálisan végezve, vizualizálva is működik. Balogh Bélától tanultam, a FÉNYFA gyakorlat. Ez a Nap Üdvözlet gyakorlatoknak egy nagyon egyszerű, de azért hatékony változata.
Itt jól bemutatják: https://www.youtube.com/watch?v=gYv13GaOM1M
Ennek a nagyon egyszerű, mindenki által könnyen elvégezhető pár perces energia gyakorlatnak rendkívüli hatása van egész napodra.
Úgy végezd a gyakorlatokat, hogy tartsd rajta a figyelmedet azon, hogy mit csinálsz, miért teszed és nagyon koncentráltan, pontosan végezd. Ugyanannyi gyakorlat az éggel és ugyanannyi a földdel.
Miért végzed?
Emeli a vibrációdat, az energiaszintedet, ettől jobb kedvű, energikusabb, egészségesebb, békésebb leszel.
Energetikailag kiegyenlíti az égi, az elektromos energiánkat a földi, a mágneses energiánkkal.
A szívedben (szívcsakra) levő kaput nyitja meg, a Földet az Éggel, Földanyát az Égatyával kapcsolja össze, azaz felébreszti a Krisztusi Énünket.
Ezért, akkor is, ha eddig soha nem végeztél spirituális gyakorlatot, és rendszeresen csinálod, elindul a folyamat az alsóbb, az anyagi testeid összekapcsolódása a Felsőbb Éneddel. Spirituális keresővé válsz és tovább fogsz lépni, bevonzod a fejlődésed következő lépéseit.
SZORGALMASAN KITARTÓAN MEDITÁLJATOK, IMÁDKOZZATOK!
ABBAN A TÉR-IDŐBEN ÉLÜNK, AMIKOR SPIRITUÁLIS MUNKÁVAL MEGVÁLTOZTATHATJUK A VILÁGOT, hiszen minden energia, minden fényből van, az anyag is az! A világ megváltozott, egy új korszak indult, erre lehetőség van, amire az ember korábban nem volt képes. Tudományos kutatások bizonyították, hogy egy meditáló ember 5000 sötétségben megrekedt emberre hat, tud neki segíteni. Gondold tovább, mi van akkor, ha százak, ezrek meditálnak együtt. Az energia exponenciálisan nő.
Ezt legyen a célod, tartsd szemed előtt, hogy mindenkinek, összefogva egymással, HATALMUNK VAN AZ ANYAGI VILÁG FELETT ÉS ÁTALAKÍTHATJUK A FÖLDET, ez ma már nem illúzió!
Szeretettel
Fanni