Kezünkben van a Földünk sorsa

szeretett bolygonk

Rendkívül fontosnak tartom, mindnyájan tisztában legyünk a felelősségünkkel a Földünk sorsáért. Jelenleg az Univerzumunk egy olyan tér-idő küszöbön áll, amelyben a Földanyával együtt rendkívüli lehetőségünk és esélyünk van arra, hogy az evolúciónkban egy nagy ugrást léphessünk meg. A jelenlegi vaskorszakból, a fény birodalmába léphessünk. Az emberiségen múlik, hogy él-e ezzel a lehetőséggel és az anyag rabszolgaságából felszabadul-e. 

Aki nincs is tisztában azzal, hogy a korszakváltás küszöbén állunk, az is érzékeli, hogy nagy változás zajlik.  Nap-, mint nap megéljük, hogy döbbenetes gyorsasággal véget érnek dolgok, átrendeződik a színpadunk, új irányt vesz az életünk. Egy életen belül az előző inkarnációinkhoz képest több életet is leélünk.Az ismeretségi köreinkbe tapasztaljuk, hogy mennyien egyszer hirtelen „átkattannak”, veszik azt a bizonyos „piros pirulát”. Letagadhatatlan, hogy spirituális ébredés zajlik.

Ami az eddigi emberi felejtés homályába merült, arra egyre többen elkezdünk tudatosan emlékezni. Arra, hogy az emberi faj, mi mind, a fényvilágokból érkeztünk, emberangyalokként. Mi az emberangyaloknak azt a csoportját képviseljük, akik  leszálltunk az anyagi világokba (fizikai-éterikus, asztrális- és mentális világokba) Ennek megfelelően ezekhez a világokhoz tartozó testeket is kiépítettük magunknak, amelyek együttesen alkotják a „személyiségünket”.Mi lejöttünk, mígaz Emberangyalok másik csoportja, a fényvilágokban maradt.  A terv az volt, hogy megtapasztalva az alsó világokat felemelkedjünk, majd az alsó (anyagi) és a felső (fény) világok határán – ahol a halhatatlan Lelkünk tartózkodik - egy óriási megvilágosodásban újra egyesüljünk testvéreinkkel. Ezzel beteljesíthessük, amiért lejöttünk, az anyagi dimenziók felemelését a fényvilágokhoz.

Az Isteni Terv változatlanul az, hogy az anyagi dimenziók felemelkedjenek.  Ez azt jelenti, hogy a Naprendszer összes bolygóján végig megy a felemelkedés folyamata, így a Földön is. Lehetőség a Föld számára, hogy 200-300 éven belül fénybolygóvá váljon. Tekintettel arra, hogy mi emberek vagyunk a bolygó felelős lényei, ezért rajtunk áll, hogy ez a lehetőség bekövetkezik-e vagy sem. Olvasd el az erről szóló írásomat a www.delfintrening.hu honlapomon „Az aranykor kezdetén” címmel.

Amikor elérünk a spirituális fejlődésünkben arra a szintre, hogy a Lelkünk kapcsolatot tud teremteni az anyagi hármas világban működő „személyiségünkkel”, akkor elkezdődik a visszatérés, ill. a felemelkedés folyamata. Ilyenkor el kezdünk utat keresni. Meg akarjuk érteni önmagunkat, tudni akarjuk a származásunkat, tudni akarjuk miért ide, miért éppen ebbe a családba születtünk le, mit hoztunk a múltból, milyen karmikus adósságaink vannak, és miért születtünk le, mi is a küldetésünk stb.

Sajnos a mai világban nagyon sok hamis ezoterikus elméletet és módszert, nagyon sok hamis tanítót követnek az emberek, amelyek a megváltás látszatát keltik. Csapdák, amibe legtöbben (tisztelet a kivételnek) beleesünk. Az igaz, hogy segítenek sokszor abban, hogyan éljünk jobban, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, de ezektől csak kicsit leszünk jobban.  A kicsit jobbért letérünk a visszatérés útjáról, feladjuk a felemelkedést az anyagi világokból. 

Az anyag fogságából kijutni csak olyan vezetővel lehet, aki ismeri a visszavezető utat, mivel már végig csinálta a megvilágosodás útját. Olyan Mesterrel, aki elérte az emberi evolúció legmagasabb fokát, eljutott a forráshoz. Aki kivezet az újjászületések forgatagából, végig vezet a megváltódás, az átlényegülés, a fénnyé válás folyamatán, amit megvilágosodásnak hívunk. Amikor a spirituális fejlődésünk folyamatában erre megérünk, akkor megérkezik hozzánk a mester. Ha ez egy inkarnációban megtörténik, az az élet áldott élet.

A 2000-es években, mivel a Föld vibrációja nagyon megnőtt és a Földre zúduló energiaözönt csak embercsoportok képesek együtt kiegyensúlyozni, ezért a spirituális munka nem egyénileg, hanem csoportban lehet eredményes.  A Földnek és az emberiségnek felgyorsult ezzel összefüggésben a karma kidolgozása is – azaz nagyobb ledolgozandó karma csomaggal születünk és a Földanyának is nagyobb a csomagja.  Következményként egyre kaotikusabb az állapot, a fény és a sötétség erői egyre erősebben feszülnek egymás ellen. Ha csoportban imádkozunk, vagy mantrázunk, az behatol a Föld rétegeibe és tisztítja a Földanyát és emeli az emberiség rezgését, mindnyájan gyógyulunk általa.

Emiatt nagyon fontos, hogy csoportokban dolgozzunk, egyesítsük a fényünket, emeljük a Föld vibrációját. Ez az egyetlen módja annak, hogy a Földünkkel együtt előbbre léphessünk az evolúció spirálján, hogy emelkedettebb, boldogabb jövőre ébredhessünk.